A befejezésben atomenergia és a fenntarthatóság kapcsolatát szeretném vizsgálni. Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a jövőben egyre több és több energiára lesz szükségünk, és hogy ezeket valahonnan pótolni kell, valahogyan elő kell állítani. Napjainkban népszerű a megújuló energiaforrások preferálása, melyek fenntarthatósága egyértelmű és egyszerű, ám ezekkel a technológiákkal nem lehet kiváltani a fosszilis erőműveket, melyek fűtőanyaga belátható időn belül elfogy. Milyen lehetőségünk marad hát? Véleményem szerint az atomenergia, azon belül is a fúziós reaktor a jövő megoldása, mellyel a mai atomreaktorokkal megtermelhetőnél nagyságrendekkel több energia szabadítható fel biztonságosan és környezetbarát módon.

A negyvenes évek végén megalakult a Rektorbiztonsági Tanács Teller Ede elnökletével. Teller a következő biztonsági filozófiát követte: a nem nukleáris iparban bevett szokás, hogy az új technológiákat nagyon gyorsan alkalmazzák. A működés közben felmerülő problémákat aztán "menet közben" kivizsgálják, orvosolják. Teller szerint ez a gyakorlat a nukleáris iparban nem követhető, tekintettel arra, hogy nagyobb radioaktivitás kibocsátással járó baleset túl nagy kockázatot jelent. Megvizsgálták a már működő hanfordi plutóniumtermelő reaktorokat, és súlyos biztonsági problémákat fedeztek fel. Tellerék elérték, hogy az '50-es évek elején az USA leállítsa hanfordi plutóniumtermelő reaktorait, és a továbbiakban sem engedélyezték több grafitmoderátoros, vízhűtéses reaktor építését. Nem méltatlanul tartják tehát Teller Edét a reaktorbiztonság atyjának. Sajnos Teller csoportjának számításai titkosítva voltak, így a szovjetek pontosan ilyen koncepciójú, nagy teljesítményű reaktorok fejlesztésébe kezdtek később. Amilyen típusúak a csernobili atomerőmű reaktorai is voltak…

Groves felkérte Henry Simson hadügyminisztert, hogy internáltassa Szilárdot, mint veszélyes ellenséget, de Simson ezt elutasította. Groves ekkor a CIA-t uszította Szilárdra azzal a váddal, hogy fontos titkokat ad át a náciknak. Szilárdot megfigyelés alá helyezték. Titkos jelentések tömege készült róla. Szilárd tisztában volt helyzetével, de nem tehetett ellene semmit. 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. 1953 után főként biológusként tevékenykedett, és ért el sikereket. Wigner 1947-ig Oak Ridge-ben, a Clinton Vegyiművek kutatási és fejlesztési igazgatójaként atomreaktorok tervezésében és előállításában vett részt. 37 szabadalma kellően bizonyítja aktivitását e téren, ezért őt tekintik a világ első reaktormérnökének.

Az amerikai atombomba előállításához egy szigorúan őrzött új-mexikói katonai területen, Los Alamosban került sor.  Ide azonban Szilárd Leót már nem hívták meg, ő Chicagóban maradt. Befolyása csökkenni kezdett, háttérbe szorult, sőt kívülállóvá vált. Ebben nem kis szerepe volt Groves ezredesnek. Szilárd petíciót küldött Truman elnöknek, amelyben kérte, ne dobjanak atombombát Hirosimára. Ezt a petíciót a Metallurgiai Laboratórium (Metallurgical Laboratory) 68 tudósa is aláírta. Szilárd elküldte Teller Edének is Los Alamosba, aki gyakran nem értett egyet Szilárddal, most azonban neki adott igazat. A Los Alamosi kutatások vezetője, Oppenheimer lebeszélte Tellert, hogy segítsen Szilárdnak. Azt állította, Szilárd visszaél tudományos tekintélyével, hiszen tudósként nem lehet elég tájékozott ebben az ügyben, és így nem hozhat teljesen objektív döntést.

Wigner Jenő így emlékezett vissza erre a napra: „- Szerda reggel  a stadion alatt lévő nagy 10-szer 20 méteres teremben már 8. 30-kor gyülekezni kezdtünk. A terem közepén egy nagy halom fekete grafit volt, rajta fa tartórudak látszottak. A máglya alaprajza négyzet alakú volt, fölfelé kissé keskenyedve.  A máglya tetején egy "öngyilkos-osztag" is volt, készen arra, hogy szükség esetén neutronelnyelő bórosvizet öntsön a reaktorba. a kísérlet 9. 45-kor indult. Fermit figyeltem. Fermi logarléccel a kezében számolt, mellette volt két közvetlen munkatársa, Herbert Anderson és Walter Zinn. Közelében állt Arthur Compton, mi többiek - lehettünk negyvenen - távolabb helyezkedtünk el. Köztünk volt régi barátom is, Szilárd Leó. Számításai alapján  3. 30-kor Fermi kiadta az utasítást, hogy a kadmiumrudat 25 centiméteres adagokban kezdjék tovább kihúzni. A neutronszámláló egyre sűrűbben kattogott, a láncreakció már majdnem önfenntartó volt. Mire szinte az egész kadmiumrudat kihúzták, a számláló úgy kattogott, mint bármikor annakelőtte. Az önfenntartó láncreakció megvalósult!  Az atommag energiáját felszabadítottuk és ellenőzés alatt tartottuk. Mosoly jelent meg az arcokon, néhány taps is elhangzott. De főképp feszülten figyeltünk még 30 percen keresztül. A jelenet nem volt teátrális. Fermi olyan alacsony szinten működtette az  atommáglyát, hogy senki nem volt veszélyeztetve. De működött a reaktor. 4. 00 előtt pár perccel Fermi elrendelte a reaktor leállítását. A kadmiumrudat visszatolták, a láncreakció leállt. Tudtam, hogy a kísérlet sikerülni fog. Hiszen, ha megépítünk egy kocsit és elé lovakat fogunk, ostorral a lovak közé suhintva elindulnak a lovak, és föltételezhetjük: a kocsi is meg fog indulni. Fermi megvalósította a reaktort és a lovak közé vágott. Nem csak ő lehetett képes megvalósítani a láncreakciót, de talán ő volt az, aki ezt ilyen gyorsan meg tudta csinálni.”