„Mennyi pénzre van szükségük? – tette fel a kérdést Adamson ezredes a magyaroknak. Tellert készületlenül érte a kérdés és azt felelte rá, hogy körülbelül kétezer dollár grafitra, és némi pénz a kísérletekhez szükséges laboratóriumi berendezésekre. Mindent egybevéve talán hatezer dollár kellene. A katonák láthatóan zavarban voltak és nem tudták, mit feleljenek erre, aztán Adamson ezredes így szólt: Uraim! A háborúk kimenetelét nem a fegyverzet dönti el, hanem a lakosság morálja. Teller, Szilárd, s én nem nagyon hittünk ebben –meséli Wigner. Mérges lettem és aznap először megszólaltam: Ha így van –mondtam- akkor csökkentsük a hadsereg költségvetését harminc százalékkal, és a pénzt fordítsuk a lakosság moráljának az emelésére. Adamson elvörösödött. Láthatóan nem volt híve a hadsereg leépítésének. Mérgesen csapott az asztalra, és ránk rivallt: Nyilatkozzanak, kérem, mennyit kérnek hát? Megkaptuk a hatezret.”

A bizottság 6000 dollárt szavazott meg az atomenergia program elindítására, melynek története szintúgy kalandos és tudósaink helytállása nélkül valószínűleg nem valósult volna meg. A Kereskedelmi Minisztériumban megtartott ülésen a három magyaron kívül Sachs, valamint Keith R. Adamson ezredes és Gilbert C. Hoover fregattkapitány, s a sereg és a haditengerészet fegyverszakértője is részt vett. Szilárd -racionális gondolkodású lévén- fizikusokból és kormánytisztviselőkből álló állandó bizottság mellett kardoskodott. „Az ezredesek igencsak távolságtartóak voltak –meséli Wigner. – Az volt a benyomásom, hogy ezek a katonák és kormányemberek is csak olyanok voltak, mint amilyenekkel eddig találkoztam: mosolyogtak ránk, de el sem tudták képzelni, hogy képesek vagyunk működőképes atombomba előállítására.

Szeptember vége felé járt már, de Szilárd még semmiféle választ nem kapott Roosevelttől. Ezért lépett kapcsolatba Alexander Sachssal, a neves közgazdásszal, aki az elnök személyes jó barátja lévén, bejáratos volt a Fehér házba. Az elnök végül október 11-én fogadta Sachsot, elolvasta a levelet, és megígérte, hogy lépni fog. Két héttel később Sachs stratégiai megbeszélésre hívta Szilárdot, Tellert és Wignert a Carlton Hotelbe. Még  ugyanazon a napon a Kereskedelmi Minisztériumban megismerkedtek a Szabványügyi Hivatal igazgatójával. Ez az alkalom volt az Urániumügyi Tanácsadó Bizottság első ülése. Később számos hasonló bizottság alakult még, melyekben az volt a közös, hogy az elnevezésük nem is sejtettette, hogy mi a valódi céljuk – az amerikai atomfegyver megvalósításának előkészítése.

Az Urániumügyi Bizottség története

Ugyanebben az évben Einstein Szilárd Leó rábeszélésére egy - Szilárd Leó által fogalmazott - levelet küld Roosevelthez, amelyben felhívják az USA elnökének figyelmét az atombomba gyártásának lehetőségére, és hogy valószínűleg a németek már titokban dolgoznak ezen a nagy jelentőségű fegyveren. Tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, hogy három Budapestről elszármazott zsidó tudósnak kellett az amerikai elnök figyelmét felhívnia az atombombára. Amerikai kollégáiknál sokkal jobban értették, mi forog kockán. Az amerikai tudósokkal ellentétben, bennük a szakértelem politikai érettséggel párosult, melyet különleges világtörténelmi tapasztalataiknak köszönhetnek.

Az áttörést a Vilmos Császár Fizikai  Intézetben érték el, ahol egy évtizeddel régebben még Szilárd, Wigner és Teller is dolgozott. „Tudtuk, milyen kiválóak a német fizikusok –mondja Teller-, és azt is, hogy épp a maghasadás témakörén dolgoznak.” Szilárd rögtön megértette, hogy már nincsen messze az irányított maghasadás, és hogy Hitler ezt a lehetőséget ki is fogja használni…